Ma egy kicsit csalódott vagyok. Na, azért közel sem annyira, mintha még egyszer ilyen csalódott lennék, de vitathatatlanul az vagyok. Csupán azért, mert sokszor eszembe jutsz a családod köreiben, meg eszembe jut az is, hogy ti ketten azzal a másik régi ismerőssel ugyanazt a keserűséget idézitek bennem elő, amit az a pár év eredményez, amennyivel előttem születtetek.
Egy év van köztetek, meg még pontosan 15 nap, ismerlek is benneteket, de mégis idegen világok vagytok, ráadásul hasonló élmények fűznek mindkettőtökhöz egy bizonyos szinten. Csak kihez kellemesebb, kihez kellemetlenebb. Egy a lényeg: ti vagytok azok a büszke sarjak a múlt évezred generációiból, akikben kimondatlanul is ott az a rátarti büszkeség, hogy "igen, mi remek évjárat vagyunk". Tudom, közületek az arrogánsabb most bőszen helyeselne is. Mindig úgy éreztem, már az első eszmecserék alkalmával is, hogy benned, az idősebbikben ott van annak a generációnak a gőgje, mert érzed, mennyire jókor lehettél olyan fiatal, amilyen most én vagyok. Te meg, te másik, te arrogáns alak, a lényeddel sugárzod ezt. Különböző emberek vagytok különböző mentalitással, de ugyanakkor voltatok ennyire ifjak, ugyanabban az érában serdültetek, és ha ez nem volna elég, ti még éppen az az évfolyam vagytok, akik sikerre vihették a szakmájukat. Kiváltképp a második közületek. Brillírozol - nem, mintha nem tettél volna érte - és ez soha nem volt másként. Te nem aggódtál, hogy majd sehova nem fognak fölvenni, hogy a tapasztalatlanságod akadály lesz, hogy már telített a piac hozzád hasonló jó szakemberekkel. Csak felkúsztál az éren, mint a folyadékrészecskék az itatóspapír rostjain. A másiknak jóval szerencsétlenebb élet adatott, ezt azért nem vitatom, mégis ugyanúgy lehetett volna sikeres, mint te, csak ő a tékozló fiú, akit senki nem vár haza. Most él, ahogy tud, de ő is rohadtul örül, hogy abban az időszakban élhette bohó fiatalságát, amelyikben te.
Sajnálom, már 2008 óta masszívan sajnálom, hogy nem születtem akár csak 3-5 évvel korábban, mint ahogy végül megszülettem, mert már akkor rádöbbentem, mennyi mindenből maradtam, és maradok ki folyamatosan, csak mert túl fiatal vagyok. Sajnáltam már eleget, hogy túl későn születtem - hozzátok képest, és későn mindahhoz, amiben szerettem volna magam is részt venni. Sokat morfondíroztam: ha akkoriban születtem volna, most én is ilyen sikeres lennék? Nekem is ennyi jó élményem lenne? Ennyivel másabb volna a mentalitásom? Végül arra jutok már csak dacból is: menjetek a francba, ti öreg fiatalok. Mindjárt eljön a 3. évtizedetek, nekem pedig több időm van addig. Más széria vagyok, egy átmeneti, korszerű széria, és mindig birtokolni fogom azt a rugalmasságot, alkalmazkodó képességet, akaraterőt, elszánt céltudatosságot, amit ti soha nem fogtatok, mert nektek még könnyebb volt érvényesülni. Mi, akik ennyivel később jöttünk a világra, a ti árnyékotokban élünk, innen kell kilépnünk, felérnünk hozzátok, elbitorolni a trónjaitokat. Már nagyon szeretnék odáig jutni. Nehéz, nagyon nehéz, egyre kevésbé bírom, de míg élek, követni foglak titeket figyelemmel, hogy lássam azt is, ha elbuktok, ne csak a felemelkedéseteket övező babérkoszorús dicskörutat. Mert nem mondom, hogy nektek nem kellett küzdeni, de azt nem vitathatjátok, hogy igazat szólok: nektek tényleg könnyebb volt, és könnyebb érvényesülni most is.
Viszont ha minden jól megy, annyival előbb is haltok meg. Ami annyit tesz, jó eséllyel boncolhatlak is még mindkettőtöket!