Ne szépítsük: mindnyájunk életében felbukkan (jó esetben) egy ember, aki undort kelt bennünk az élet valamely területével kapcsolatban. Hogy esetemben ki ez, és mivel kapcsolatban hozta el ezt az akut ellenérzést, azt a már megszokott diszkréció keretei közt megtartom magamnak. Legyen elég annyi, hogy szerencsétlen nem tudom, mit gondol magáról.

Taszít, és bizalmasabbnak gondolja a kapcsolatunkat, mint amennyire az bizalmas valójában, ami azért frusztráló, mert olyan dolgokkal akar terhelni, amikhez az égvilágon semmi közöm. Gondolom, ezzel senki nincs egyedül, hogy vannak dialógusok, amikkel kapcsolatban érezzük, nem velünk kéne megvitatnia a másik félnek az adott problémáját. Nagyon nem.
És nem vagyok bunkó, ha azt mondom: rá, mint személyre rohadtul nem vagyok kíváncsi, ám mivel hasznot hajt, nem is oly csekélyet, kénytelen leszek még elhallgatni egy kicsit ezt a nyomasztó mindenséget, hogy utána udvariasan bár, de megszabaduljak tőle, és meghúzzam közöttünk az éles határvonalat.
Bosszant, megmondom őszintén, bosszant. Ráadásul nem ő az egyedüli ilyen, akit önmaga miatt soha nem keresnék, csupán azért, mert épp azt diktálja az érdekem. Ám esetükben gyakorlatilag lélektani prostituáltként definiálom magam nem kis önkritikával, ugyanis ez az üzleti kapcsolat valóban úgy működik, hogy a tudtuk nélkül én a "lelkisegély szolgálat" szerepkörének időleges betöltésével fizetek mindazon ellenszolgáltatásokért, melyeket ők látszólag csak felebaráti szeretetből nyújtanak. Nem, ilyesmi nem létezik, csak nekik az éhségük egy megértő kommunikációs partnerre, nekem meg azokra a dolgokra, amikhez általuk juthatok. Ennyi. Számot fogok vetni, mennyire éri ez meg nekem hosszú távon.

Az az ember, aki most nagyobb terhet jelent, konkrétan úgy elpáholta az érdeklődésemet és a lelkesedésemet egy adott téma iránt, hogy az most nem is tudja, hogy térjen magához! Persze ez részben hasznosnak bizonyult, mert egyúttal ennek a szerteágazó érdeklődésnek a csápjait alaposan lehántotta olyan dolgokról is, amik már-már túlzottan lekötötték a figyelmemet, mégis haragszom érte, hogy majdnem meg is utáltatta velem aktuális lelkesedésem tárgyát.

A rohadt életért vagyok ilyen átkozottul udvarias...