A válasz: túl sokat, de egyáltalán nem eleget.

Nem eleget ahhoz, hogy ne érezzek fáradtságot, de túl sokat, hogy álomtalan alvás legyen osztályrészem. Épp generalizált elszigetelődés megy végbe az agyamban, és úgy vélem, ha nem volna ép az elmém, most alternatív személyiségeket generálnék akaratomon kívül, hogy mindezzel együtt tudjak élni.

Valami mélyen belül arra ösztönöz, hogy vágjam el magam mindentől és mindenkitől, akihez valaha is kötődtem. Ez előtt soha nem vágytam rá, hogy veszélyesen, autóstoppal, egyetlen bőrönddel induljak ismeretlen úticél felé, ma megláttam egy képet ködös, hideg hajnallal, vöröses napsugarakkal, és utána csak ezen járt az eszem. Elhagyni mindent és mindenkit köszönés nélkül, a halál alternatívájaként. Rengeteg részt láttam az Eltűnt c. dokumentumfilm sorozatból, immár tudom is, miért vonzott annyira: szeretnék én is eltűnni. Mindig élt bennem a vágy, hogy csupán csak feltűnjek néhány röpke pillanatig mások életében, aztán tovatűnjek, hogy hamar egy fakó emlékfoszlánnyá minősüljek a szemükben. Eltűnni, mintha nem is léteztem volna soha igazán.

Azért mondom, hogy a halál alternatívájaként, mert nem szeretném most kioltani az életemet. Egy életünk van, és lehetnek benne jó dolgok, amiket megéri átélni. Viszont mint mindenki, én is félek a változásoktól, épp ezért már kifejezetten vonzó alternatívának tűnik se szó, se beszéd lelépni csak úgy, magam mögött hagyva azokat is, akiknek hiányoznék. Valahogy csurig vagyok már az ismeretségekkel. A rutinokkal, a szövetségekkel, a hátam mögé pillantgatásokkal, a spekulációkkal, a kapcsolati rendszerek feltérképezésével.

Most fáradt vagyok beszélgetni. Nem azért, mert nem érdekelsz, nem azért, mert nekem senki nem fontos, nem azért, mert különösebben szívtelen volnék, csak nem látom értelmét. Hiszen adtam neked szót már eleget, érdekes is voltam a magam módján, és próbálkoztam, mentem utána, érdeklődtem, amennyire tőlem telt, de még nem ment át az érdeklődésem szolgalelkű igénykielégítésbe, és kedves voltam mindenekelőtt. Talán éreztettem is, hogy fontos vagy, maximum, nem értettél a nyelvemen. Én pedig már fáradt vagyok ehhez - a sok kávé ellenére is. Fáradt vagyok a kedvességhez, a derűhöz, sokszor fáradt még az elszántsághoz is, meg a vágyaimhoz és ambícióimhoz. Egyedül akarok lenni úgy, hogy te nem számítasz rám, nincsenek elvárásaid felém, nem kell jellegtelenné radírozott álarc mögé bújnom. Vagyok, aki vagyok, márpedig sajnos úgy érzem, ezzel te képtelen lennél anélkül szembesülni, hogy undort váltana ki belőled. Hát nem figyelmeztettelek számtalanszor, hogy rossz ember vagyok? Miért nem vettél komolyan?

Akár tetszik, akár nem, ez vagyok - minden, amit nem látsz, vagy nem akarsz látni: minden rosszindulat, önzés, törtetés, egoizmus, haszonlesés, hallgatás, fáradt elégedetlenség, tökéletlenség, aljasság, ferdeség, elítélendő, dekadens, önpusztító dolog. Kérdeztem, kell-e ez neked, de nem vettél komolyan. Nem akarom, hogy olyannak láss és fogadj el, amilyen nem vagyok. Márpedig manapság úgy érzem, a lényemnek éppen az a kétharmada nem érdekel téged, ami fedi a lényegi mivoltomat.
Ha romlott lennél te is, az jó volna. Együtt dagonyázhatnánk a romlottságban. Bár szeretném, de te tisztának születtél szilárd elvekkel, egyenes jellemmel, ami ellentéte mindannak, ami vagyok. Nekem nem purgatóriumra, vagy térítő szentségre van szükségem, hanem egy olyan esendő személyre, aki ugyanígy nem ismer se istent, se embert, csak a saját érdekeit, mint én.

Nem vagyok jó ember, mint azt már sokszor hangoztattam, de miért kéne emiatt rosszul éreznem magam? Egyáltalán nem bánt, mert szeretek ilyen lenni. Mocskos és alávaló, aki nem írja ezt a homlokára, de nem ölt angyali álarcot sem csak azért, hogy tessen másoknak. Nem szégyellem azt, ami vagyok, csak az bosszant, hogy ez sokakat felháborít, mert ők nem elég bátrak, hogy ezt beismerjék önmaguk előtt. Mindenki fél a saját kedvében járni, ezért szerepeket játszik, míg nekem már rég nem megy.
Most jutottam alkalmazkodó képességem határára, úgy hiszem. Nem akarok több kompromisszumot, se finomkodást: ha menni akarok, megyek, ahová tetszik. Nem hibáztál, nem üldöztél el, nem hibáztam én sem, csupán túlságosan nagyra nőtt a szakadék köztünk. De akárhogy is, teszek rá kísérletet, hogy le tudd nyelni azt az információtartalmat, amit oly hőn áhítok legyömöszölni a torkodon. Szeretnélek ugyanis alaposan besározni, és ha végül elérem, hogy embert ölj, még ha az én is leszek, akkor nyertem. Előttem egy élet se szent, a sajátom se. Rááldoznám, hidd el, csak hogy megcáfoljam a te létezésedet.