Nem lehet mindenkit megérteni. Ezzel akkor szembesültem igazán... nem. Nem is tudom, konkrétan mikor merült fel bennem először, elég az hozzá, hogy most tudatosult bennem véglegesen, megmásíthatatlanul.

Néztem azokat a képeket és nem értem. Nem értem!!!

Nem rosszindulatból, hanem olyan emberként, aki ismeri az általános igényeket az esztétikumra. Tudom, ez közel se minden, és én róla jóformán semmit nem tudok, ami persze rettentően idegesít, másfelől viszont hozzájárul ahhoz, hogy a róla alkotott elképzeléseim kevéssé legyenek objektívek, ezáltal ne értsem meg azt a választást, amit szeretnék megérteni.

Tudom, hogy van benne némi hajlam a szétszórtságra, bár úgy vélem, annak az aktuális élethelyzetéhez van köze, egyúttal viszont munkál bennem a rosszallás, miszerint ezeknek a dolgoknak 2, vagy max. 3 év távlatában már igazán le kellett volna csengniük. Azért nem tudom, mennyi az annyi, mert ilyen saccolásokban soha nem voltam jó, és mert tőle se kérdeztem. Jóllehet, csak néha kérdeztem tőle efféle személyes, mást is érintő dolgokról, mégpedig azért, mert ha valami, hát a tolakodó viselkedés igazán idegen tőlem. Ha ki is lépek a saját határaimon, a másét tiszteletben tartom, amíg méltó rá. Szóval van abban a személyben némi szétszórtság, s ha úgy adódik, bizonyára kampányszerűen felidegesíti a körülötte lévő káosz, és akkor ráncba szedi a környezetét, miközben ez jár a fejében: "csak tudnám, minek csinálom, amikor úgyis mindjárt semmivé lesz fáradozásaim eredménye". Vagy valami hasonló. Persze, nem vagyok az elhamarkodott következtetések levonásának híve, nyergeljünk is tovább a valószínűsített gondolatokról! Mégpedig annak alapján, amit tudok egy másik, hozzá hasonló egyénről, mert valljuk be, ez a legjárhatóbb út, hogy felvázoljam magam előtt azt, aki miatt értetlenségem már-már tetőzni látszik.

Tehát amit még fixen el tudok könyvelni róla: barátságos, a rosszindulat nemigen munkál benne. Hiányzik belőle az alapvető aljasság. Képtelen magában tartani a véleményét, ha valami nagyon zavarja, annak hangot fog adni, adott esetben anélkül, hogy figyelembe venné mások ezzel kapcsolatos érzéseit. Nem haragtartó, de valószínűleg ha felbosszantják, pillanatok alatt a plafonon van, és miután a konfliktus lecsengett, megbékültek a másik féllel, még akkor is hajlamos felemlegetni az őt ért sérelmeket, mintegy érzelmi nyomást gyakorolva az adott partnerre. Erős igazságérzet munkál benne, nem tűri azt sem, ha másokat lát igazságtalanság áldozatául esni. Békés alaptermészete mögött szunnyad egy forradalmár.

Többnyire derűs, jó hangulatú, meglátja a szépet mindenben, de az ő felszínét megkapargatva is ott morajlik egy adag bizonytalanság és melankólia, ami azt okozza, hogy időnként rátör a keserű hangulat, amikor elégedetlen jóformán mindennel (magával is), és képtelen örülni mások sikerének, képtelen meglátni a pozitívumokat, alapjáraton fellelhető optimizmusa pesszimizmusba fordul.
Bizonyára kreatív, jó problémamegoldó, érdeklődő,hajlamos a pletykálásra, a titoktartás nem erénye, otthonosan mozog a konyhában, szeret másokról gondoskodni, remek vendéglátó, kedves, nem elutasító, nem bírja, ha tartósan nélkülöznie kell a figyelmet és a törődést, emellett a belső bizonytalanságából adódóan kifejezetten féltékeny tud lenni, hiszen érzi, hogy nála találhatnak jobbat is. A külsejére nem fordít túl nagy gondot, természetesség jellemzi, öltözködését pedig a kényelmi szempontoknak rendeli alá, a stílusosságnak és a kifinomultságnak mindenesetre biztosan nem. Olyan ő, akiből sokkal többet ki lehetne hozni, ha minden tekintetben sokkal több energiát és figyelmet fordítana önmagára. Talán még egy jó frizurára, meg egy egyszerű, letisztult eleganciájú, de remekül megválasztott öltözékre is futná, hogy látszódjon, nem felejtett el törődni magával...

Ez persze csak az én véleményem. Ami a lényeg: nagyon nagyot tévedhetek mindezzel. Mégis úgy gondolom, ez mind kevés számomra ahhoz, hogy megértsem azt a miértet, amit az írás kezdetén meg akartam érteni. Kedves, gondoskodó, biztonságot nyújtó, szerethető ember, mégis mi vitte rá, hogy... ez mégis hogyan lehetséges?

Talán olyanok vagyunk, mint Durzo Blint és Gwinwere - ideális tényezők egymás számára, ha szeretnénk azt, amit a tükörben látunk. Csakhogy mélyen belül nem szeretjük, ellenben azt a biztonságérzetet, azt a szerethetőséget, azt a mélyről fakadó romlatlanságot (az aljasság hiányát), amit magunkban nem találunk, azt találtuk meg a megfelelő emberekben. Azért kötődünk azokhoz, akikhez kötődünk, mert birtokolnak olyan dolgokat, amik belőlünk hiányoznak, márpedig elég sok ilyen létezik. Ha így gondolkodom, márpedig ezt teszem, akkor sikerül megértenem a megérteni valót. Gyakran globálisan kell gondolkodnunk ahhoz, hogy egyedi kérdésekre választ találjunk, nem igaz?