Elveszett, éjjel írtam, most pedig az első bekezdésen kívül semmi nincs meg belőle. Ennyi maradt.

Pedig a lényegét egész szépen megfogalmaztam... mármint az aktuális dilemmámnak. Megpróbálom azért összefoglalni: felmerült bennem a kérdés, hogy megtartsalak-e, részévé tegyelek-e az életemnek, vagy felejtsem el azt is, hogy a világon voltál. Nem tudom ugyanis eldönteni még, hogy megérdemled-e az életre szóló lojalitásom, valamint azt, hogy míg élek, számoljak a létezéseddel, megtartsam ismeretségi viszonyunkat. Rajtad múlik, a te cselekedeteid döntik el. Ha úgy ítélem, túl komolytalanul kezeled a kérdést, hagylak a francba, nem fáradozom olyan kapcsolatokért, amelyek nem nyújthatnak semmit, és amelyek nem kölcsönös igényeken alapulnak. Ha nincs egyensúly, ha csak nekem lenne fontos erőfeszítéseket tenni, úgy nincs értelme, nem vagy rá érdemes. Önző vagyok eléggé, hogy ne nyújtsam a kezem puszta emberbaráti szeretetből. Nem pazarolom az érzelmeimet, a türelmemet, a társaságomat olyanra, aki ezt nem értékeli, akinek nincsen rá igénye. Minek? Te se tennéd, hiszen belátnád, hogy nem éri meg. Ebben kifejezetten hasonlóak vagyunk.